Kultikus sztárokkal nyitja a szezont a DEJA VU Fesztivál

Kultikus nemzetközi sztárokkal és a ’90-es és 2000-es évek legnagyobb slágereit jegyző hazai fellépőkkel nyitja idén is a fesztiválszezont a DEJA VU, ahol a három nap alatt – a teljesség igénye nélkül – fellép majd a Mambo No. 5 című dallal világsztárrá vált Lou Bega, a Voyage Voyage dalt is újra sikerre vivő Kate Ryan, a  Las Ketchup spanyol női poptrio vagy a ‘90-es legnagyobb bulijait jegyző La Bouche. A hazaiak közt ott lesz Krisz Rudi, Kozsó, az Ufo Update és a Korda György-Balázs Klári házaspár is. DEJA VU tehát Szegeden, a pünkösdi hétvégén, június 3-4-5-én. Hétfőn pedig pihenés.

A 20-30 évvel ezelőtti házibulik hangulatát idézi fe idén is a DEJA VU az újszegedi partfürdőn.

Az immár 9. alkalommal  jelentkező és az ország minden tájáról egyre több rajongót vonzó koncertfolyam idén is egy nagy ívet húz a ’90-es évektől az ezredforduló utáni évtized hangulatát is bemutató időszak között, felvonultatva hazai és nemzetközi sztárokat egyaránt. Itt lesz például Arash, az iráni-svéd énekes, aki 2004-ben robbant be a világ zenei élvonalába ’Boro Boro’ című slágerével valamint az olasz DJ és producer, Alex Gaudino, aki elhozza az összes nagy slágerét, többek között a ’Destination Unknown’-t vagy a ’Watch out’-ot. Alexandra Stan a 2000-es években újra divatba hozta a szaxofont. A gyönyörű román énekesnő először érkezik a DEJA VU Fesztiválra, hogy élőben adja elő a Mr. Saxobeat-et és a többi nagy slágerét. Idén visszatapsolta a közönség Jonas Erik Altberg, azaz Basshuntert, aki a rajongók szavazatai alapján minden idők egyik legnagyobb buliját csinálta Szegeden.

DEJA VU Fesztivál 2022

A DEJA VU színpadán a Las Ketchup!

Egy spanyol női poptrio, legismertebb daluk a 2002-ben áttörő sikert hozó The Ketchup Song. A La Bouche újra visszatér a DEJA VU Fesztiválra, hogy együtt emlékezhessünk a ’90-es évek legnagyobb pillanataira és olyan dalokra, mint a ‘Be My Lover’ vagy a ‘Sweet Dreams’. Lou Bega első kislemeze a Mambo No. 5 1999-ben világszerte sláger lett és a legtöbb európai országban listavezető volt. Most Szegeden csinálja a fesztivált.

lou bega - deja vu fesztivál 2022

A belga szőkeség, Kate Ryan először lép fel a DEJA VU-n, olyan slágereket köszönhetünk neki, mint a ‘Désenchantée’, a ‘Voyage Voyage’ vagy épp az ‘Ella, elle l’a’! Ismét a fesztivál vendége lesz Cascada, hogy újra felrobbantsa a DEJA VU színpadát. A 90-es években nem volt buli, ahol ne szólt volna egy Masterboy sláger. Idén nyáron újra felcsendül a ‘Land of dreaming’, a ‘Generation of love’ vagy a ‘Feel the heat of the night’. És jön majd az 1994-ben alakult belga Paradisio is, hogy együtt énekelje a közönséggel: Bailando Bailando!

És a hazai legendák közül pedig ott lesz majd 

Krisz Rudi, Kozsó – Ámokfutók, Dj Dominique, Peat Junior & Fernando feat Sheela, Náksi Attila, Csordás Tibi – Fiesta, az UFO Update, Korda György & Balázs Klári, Sterbinszky, Kozmix, Bárány Attila, a Wannabe XXL, Rakonczai Imre, a Classic Fantastic, a Millenium Kids vagy Fresh Andi.

deja vu fesztivál 2022 - kozmix

Június első hétvégéjén Legyünk együtt újra 18 évesek!

Március 25-ig pedig még szuper kedvezményes a három nap, mindössze 12.900 Ft. 

Bővebb információ: www.dejavufesztival.hu

Tavalyi aftermovie

Ha tetszett a cikk oszd meg!