
Legendás filmzenék estje – Kollmann Gábor interjú
Különleges koncert lesz március 20-án az Erkel Színházban, ahol a Budapest Jazz Orchestra és a Budapest Symphonic Orhestra közös koncertjén Jeal-Paul Belmondo és Alain Delon legendás filmjeinek zenéjét hallgathatja meg a közönség. A koncert ötletéről és arról, mi várható ezen a különleges estén Kollmann Gáborral beszélgettem.
– Egészen különleges vállalkozásba fogtak a március 20-i koncerttel. Miért éppen ennek a két legendának a filmjeiből merítettek az est zenei anyagához?
– Erdős Lászlóval, aki a különleges program ötletgazdája, mindketten nagy rajongói vagyunk a francia filmeknek és különösen a két színész legendának. Sajnos egyikünk sincs már közöttünk, így azt gondoltuk, – elsőnek a világon – hogy egy ilyen zenei program, méltó ünnep és egyben tisztelgés lesz életműveik és egész életük előtt.
– Hogy jött helyszín ötletnek az Erkel Színház?
– Az Erkel mérete, mégis színházi jellege, eleganciája és persze akusztikus hangzása kiváló helyszínt teremt egy ilyen jellegű szimfonikus koncert estéhez.
– Az Erkel miliője és a választott filmek zenéjének hangulata kis túlzással egy időutazás lesz. Ez is tudatos koncepció volt, hogy a nézőt “visszarepítsék” a múltba?
– Abszolút! Egy valódi Időutazás, egy csodálatos emlékezés az elmúlt 60 év filmjeinek és méltán híressé vált filmzenének világába. Cosma, Morricone és a többi kiemelkedő zeneszerző csodálatos zenei, kicsit más, kicsit új, szimfonikus feldolgozásban különleges élményt jelentenek majd a francia filmek rajongóinak.
– Mit gondol, miért nincsenek már ennyire emlékezetes filmzenék? Nyilván akadnak jók, de amik ilyen önálló életre kelnek, szerintem nincsenek már.
– Azt gondolom, itt a tehetség, az odafigyelés és a jellegzetes hangulatra törekvés mind-mind fontos szempont volt. Delon és Belmondo egyéni varázsa, kisugárzása pedig meg egyedibbé és hangsúlyosabbá tette ezeket a zenéket!
– Önnek mennyire fontos egy film esetében a zenéje, betétdalai?
– Mint zenész ember, nyugodtan mondhatom, hogy Nagyon! Amellett hogy megadja az alaphangot, a hangulatot és persze az izgalmat vagy éppen a romantikát, számomra külön élmény az egymásra épülő hangok világa, a finom kis részletek sokszínűsége. Így külön élmény és öröm számomra ezekkel a zenékkel foglalkozni, új életet adni nekik és persze a 30 tagú szimfonikus Orchestra zenekarommal mindezt átadni a közönségnek.
– A két színészlegenda, akik előtt tisztelegnek mennyire áll Önhöz közel? Mik a személyes kedvencei a filmjeik közül?
– Ahogy sokunknak, mindketten közel állnak hozzám. Fantasztikus egyéniségek, utánozhatatlan stílusukkal, kisugárzásukkal az egész világ imádta őket! A filmek közül valóban nehéz egyet egyet kiemelni hiszen számomra is több tucat tartozik a kedvencek köze. Ahogy a koncerten is majd látszik, közel harminc film zenéjét dolgoztuk fel.
– Vannak még olyan filmek, filmzenék, amiket szívesen színpadra vinne egyszer?
– Persze több tervünk is van a tarsolyban, de ez függ a producer barátom, Erdős Laci elkötelezettségétől is. Egyelőre a konkrétumok és tervek maradjanak titkok, de stílusosan csak annyit mondhatok, hogy ez a közeli jövő zenéje.
Az interjút készítette: Szénégető Richárd – Ric$Cast, Adj egy ötöst! podcast