„Mi arról énekelünk, ami minket összefog” – Leslie Mandoki INTERJÚ

Leslie Mandoki és zenekara, a nemrégiben harmincadik életévét betöltő Soulmates május 10-én megjelentette legújabb albumát, A Memory Of Our Future címre keresztelt lemezt. Erről és sok egyébről is beszélgettem Leslie-vel, egy nagyon jó hangulatú beszélgetés során.

Mindenek előtt gratulálni szeretnék, mert az A Memory Of Our Future túlzás nélkül a Mandoki Soulmates legjobb lemeze. Milyen érzés volt Önnek először meghallgatnia ezt a lemezt?

– Hát, dolgoztam rajta jó másfél évet, ami a dalszerzést illeti. Aztán később a felvételekre már nem kellett ennyi idő, azt három hét alatt megoldottuk, ráadásul teljesen analóg módszerekkel. A lemezt nagyon szeretem! Nemrég azonban rám szólt a lányom, aki a lemezen is közreműködik, hogy „Apu, hagyd már ezt, hogy a legjobb albumod, mert egyrészt van előtted még harminc, másrészt az utóbbi évtizedekben is csináltál pár nagyon komoly lemezt! (nevet) 

Már-már szkeptikus lettem én is a nyilatkozatok miatt, de a sajtótájékoztatón nagyon meggyőzően mondta, higgyem el, ez lesz a kedvencem, aztán az előzetes dalok után el is múlt minden kétségem, teljesen a hatása alá kerültem. 

– Bevallom, ezzel én is így vagyok! Most volt a High End Münchenben, az én városomban úgymond, ami a legnagyobb összejövetele az audiofil embereknek, tudja, ők azok, akik több ezer eurókat is kiadnak egyetlen kábelért akár, mondván attól majd jobban szól a hifi-rendszerük. Ezen a rendezvényen van 1000 kiállító, elképesztő árak és egy csomó minden. Na, ez az, ami minket, zenészeket amúgy nem is nagyon érdekel, de ezek a jó értelemben őrültek ott gyűlnek össze. Minket meghívtak ide, itt mutattuk be először az albumot és aztán kiválasztották, mint a legjobban szóló produktumot! Na, itt például 200.000 euro volt a legolcsóbb hangfal, ami már komoly kompromisszumnak számított. Ehhez képest 20 évvel ezelőtt, mi, a világ 100 vezető producere megállapodtunk, hogy lesz egy hangfal, ami mindenkinek van otthon, ez a Yamaha NS-10-je, ami talán 150 euro! (nevet) Na, de a lényeg: Odaadtuk a Blood In The Water című dalt erre a rendezvényre és teljesen lehasalt mindenki a hangzástól! Vinylen és szalagon mutattuk be ott a dalt, most pedig ráadásul hivatalosan is megjelenik majd szalagon a lemez!

Ejha! Akkor tényleg mindent az audiofilekért?

– Mondhatni! (nevetünk) Versenyajánlatok vannak amerikai, német és japán cégektől, így belementünk ebbe az őrületbe is! De nekem a zene az sztereo és a vinyl a csúcs, éppen ezért megtettem mindent, hogy a végeredménnyel elégedett lehessek, ezért is mentem el Greg Calbi-hoz New York-ba. Tudja, mi volt a cél? Ha valaki a mobilja kicsi hangszóróján, monoban hallgatja a lemezt, akkor is jól szóljon! Szerintem sikerült.

Nem tudom, jól hallom-e, maximum kijavít, ha tévedek, de ez a lemez mintha egyszerre lenne a legprogresszívebb és a legkönnyebben befogadható Soulmates lemez egyszerre. Ez törekvés volt?

– Eddig mindenki ezt mondja rá, az összes kritikus, az USA-ban és Németországban is. Egyszerre a legavantgárdabb, a legjobb, legdallamosabb. Ráadásul szövegileg most még feljebb került az a bizonyos léc ezen a téren is azt mondják, pedig azt hitték, azt már nem lehet. Emellett azonban a dalok mégis énekelhetőek, slágeresek maradtak.

Nekem ez akkor tűnt fel igazán, amikor azon kaptam magam, hogy hallgatás közben gyakorlatilag „átfolyik” rajtam a lemez!

– Ez a cél! Ez egy nagyon szép kifejezés és remekül takarja, amit el szeretnék érni! Nem azt akarom, hogy a hallgató gondolkodjon, mit is akart a költő? Az, amikor átfolyik, az meg az úgynevezett „flow”, amit a híres filozófus, Csíkszentmihályi Mihály meg is írt a könyvében. Ha ez sikerült, akkor nagyon örülök.

Túlzás nélkül kiváló kritikákat kap az album mindenhol. Amikor a lemez megszületett, majd feljátszották, Ön is érezte, hogy ez most valami egészen más?

– Ez most tényleg az a helyzet volt, amikor minden összeáll. Az egész zenekar egyetért abban, hogy ez a legjobb albumunk. Ez pedig azért nagyon érdekes, mert ez a lemez nem hogy tervezve nem volt, de konkrétan nem is akartunk már több lemezt, mert az Utopia For Realistsnál úgy éreztük, elértük a csúcsot. Amikor a 30 éves jubileumi turnén voltunk a világ körül, elkezdtek jönni az ötletek, és amikor a többieknek mutattam az elképzeléseket, akkor mondta nekem Tony Carey: „Úgy gyűlöllek Leslie! 71 évesen megírtad életed legjobb nótáit! Mi mindannyian 22-23 évesen írtuk azokat és egész életünkben azt énekeljük, te meg most írod a legjobbjaidat, mint egy 30 éves!” Na, de én úgy is élek, mint egy 30 éves, tudja? (nagyot nevetünk) Amikor Tony ezt mondta, elgondolkodtam rajta és egyre inkább úgy éreztem én is, valóban ez a Soulmates legjobbja, annak ellenére, hogy erről a mostani, gondterhes világról szól. Akkor pedig már adta magát, hogy legyen az egész felvétel analóg! 

Igen, de a gondterhes világ mellett megjelenik az önéletrajzi ihletettség is a szövegekben, viszont korábban nem adta ki magát ennyire a dalokban. Miért pont most?

– Valóban nem, korábban sokkal általánosabban írtam. Most, a társadalomkritika mellé „kicsúszott” három nagyon személyes dal, a The Wanderer, a Matchbox Racing és a I Am Because You Are. Talán még az A Memory Of My Future is nevezhető annak, de ott már megjelenik a személyes aspektus mellett a politika és a társadalomkritika is. Talán most érzem azt leginkább, ha az eddigi munkásságomat szemlélem, hogy tényleg sikerült a zene és a szöveg egységét megteremtenem. Pedig ebben van egy ténylegesen komoly politikai állásfoglalás, egy komoly generációs önkritika, amiért 1989-ben nem sikerült azt a csodálatos jövőt megépíteni. Akkor én az USA-ban éltem, de nagyon figyeltem, mi is történik itt, de azt láttam, elmaradt az egység megteremtése. Ha megnézzük a mai világot, akkor azt látjuk, hogy az értéket teremtő emberek folyamatosan recesszióban vannak, míg a tőzsdék folyamatosan a csúcsok csúcsát döntögetik és még háborúk is vannak ráadásul. Rengeteg gond van a világban, amit folyamatosan látok, ha más nem, hát turné közben biztosan. A mi hangunk azonban csak annyira erős, amennyire azt a közönségünk szeretete megengedi. Ez volt az alapfelvetés, aminek mentén elkezdtem írni a dalszövegeket.

Mit gondol, ha nincs a Covid-járvány és az orosz-ukrán háború, akkor ez a lemez más lenne?

– Ebben egészen biztos vagyok. De ne feledjük, nem csak az orosz-ukrán háború zajlik most, amire figyelni kell, hanem az izraeli-palesztin konfliktus is nagyon elborzasztó, meg a járvány utóhatásai is borzalmasak. Az életünk biztosnak gondolt tartóoszlopai mind inognak. Még Németországban is az új törvények szerint az ember évente egyszer megváltoztathatja a nemét, ami elég világos volt eddig, hogy micsoda? Az ilyenek miatt egyre kevesebb a stabilitás, amibe kapaszkodni lehet, ráadásul a közösségi médiákkal is egyre csökken a koncentrálóképesség időtartama. Ebbe pedig elég rossz belegondolni.

Az új szövegek úgy társadalomkritikusak, ráadásul belemenősen, merészen, hogy mellette építeni akarnak és nem szétválasztani.

– Hogyne! Nagyon köszönöm ezt az észrevételt, mert talán ez a legfontosabb üzenete az egész albumnak! A lemez megjelenést hirdető USA plakáton is az szerepel: „The Music is a greatest unifire”, vagyis a zene a legnagyobb egység. Mi valljuk, oda is hidakat kell építeni, ahol már a pillérek sem látszanak. Mi arról énekelünk, ami minket összefog. A családot, a barátokat, az embereket, a nemzetet. Aztán Európát és az egész világot. Engem és a zenekart ez mozgatja, az nem, ami szétválaszt minket! Borzasztó ez az egész politikailag, ez ellen küzdeni kell, nekünk is. Nem lehet, hogy egy családi ebédnél azért ne beszéljenek egymással, mert az egyik bal, a másik meg jobb oldali, vagy mint az USA-ban, demokrata vagy republikánus. Ott is, nézze meg, azt lessük minden nap, éppen melyik felejtette el a szövegét gyakrabban? (nevetünk) Az én politikai meglátásaim egyetemesek, erre vonatkoznak és attól, hogy valaki ellenkező véleményen van, még nem lesz az ellenségünk! Ezeket a társadalmi szférákat, ahol jókat lehet vitatkozni egy korsó sör, egy pohár bor, vagy egy jó kávé mellett, ezeket meg kell őrizni! Nem baj, ha más véleményen vagyunk, mert ez vihet előre, tanulhatunk más, eltérő véleményekből! Csak gondoljon bele abba a kettősségbe, hogy én 1975-ben eljöttem egy militáns, kommunista országból egy pacifista országba! Most pedig miről van teljes konszenzus? Egy új militarizmusról. Nekünk, zenészeknek még feladatunk van! Hiába mondtam, a legutóbbi lemez záródalában, a The Torchban (A fáklya – a szerk.), hogy az „old rebels” átadja a „young rebelsnek”, vagyis az öreg lázadó a fiatal lázadónak a fáklyát, de a jubileumi turnén rájöttem: Nem adhatunk át egy ennyire gondterhelt világot a gyermekeinknek, mert az elképesztő felelőtlenség lenne! Ehelyett össze kell fognunk a gyermekeinkkel és azon dolgozni, hogy egy egységes, új világot építsünk.

Várható-e turné, illetve magyarországi koncert?

– Megyünk az USA-ba, Dél-Amerikába és Ázsiába is. Németországban egyetlen koncert lesz idén, augusztus 15-én, Münchenben, majd augusztus 18-án fellépünk Budapesten, az ismert kis szabadtéri „klubunkban”, a Bazilika előtt.

Az interjút készítette: Szénégető Richárd – Ric$Cast, Adj egy ötöst! podcast

Ha tetszett a cikk oszd meg!