Esti séta az Állatkertben
Kalandokkal várnak, állatbemutatóval fogadnak ezen az exkluzív estén. Állatkerti szakvezetők kíséretében egy vezetett, kiscsoportos sétán bebarangolhatod a Kertet, és beleshetsz a kulisszák mögött zajló titokzatos világba.
A gondozók segítségével közelebbről is láthatod az állatokat, sőt, olyan épületbe is beléphetsz, ahova a látogatók egyébként sosem. A séta során kulturális élményekkel is gazdagodhatsz, ha pedig megéheztél a hosszú sétán, az sem gond, hiszen, állófogadással és meglepetés ajándékokkal várnak.
A program hossza, összetettsége és időpontja miatt elsősorban 12 év felettieknek ajánljuk a részvételt.
Részletes program:
– Vendégfogadás élő állattal a Főkapu téren 18:30-kor. Kérjük pontosan érkezzetek!
– Varázshegy tereiben ismerkedhetünk közelről a denevérekkel és a Parányok világával, bátorságotokat is próbára tehetitek.
– Betekintést nyerhettek az épülő Biodóm területére – külső kifutóiba költöző állatokról hallhattok és néhány belső terébe is benézünk.
– A Vígszínház neves színművésze, Balázsovits Edit lesz vendégünk és felolvasással színesíti az estét.
– Állófogadás és meglepetés ajándékok is várnak!
A séta időtartama körülbelül 3 óra.
!!! A jegyek korlátozott számára tekintettel kérjük, időben biztosítsd a helyed. Felhívjuk szíves figyelmed, hogy a jegyek nem visszaválthatók és másik időpontra sem cserélhetők. Az esemény eső esetén is megrendezésre kerül!